„Az atlatszo.hu sem ússza meg a KEHI-vizsgálatot, számos más civil szervezethez hasonlóan a norvég civil alapból támogatott projektünket bonyolító Asimov Alapítvány is megkapta azt a levelet a KEHI-től, amely a projekttel kapcsolatos adatok kiadására szólít fel. Az atlatszo.hu és az Asimov Alapítvány úgy véli, hogy a KEHI-nek a hatályos jogszabályok nem biztosítanak hatáskört erre a vizsgálatra, ezért nem működünk együtt a törvénytelenül pártcélokra használt állami hivatallal. Ugyanakkor mivel nincs semmi titkolnivalónk, a KEHI által vizsgált pályázattal és a pályázati elszámolással kapcsolatos adatokat az Asimov Alapítvány honlapján bárki számára elérhetővé tesszük” – írja közleményében Bodoky Tamás, az atlatszo.hu főszerkesztője és Szalai Ferenc, az Asimov Alapítvány kuratóriumának elnöke.